1973-ban alakult egy gótikus hardrockot játszó zenekar, a KISS. Tagjai titkolták személyiségüket, ezért festették magukat, és jelmezbe öltöztek, amit késõbb díszletekkel is kiegészítve létrehozták a világ legjobb show-mûsorát. Késõbb kitalálták, hogy ki kéne adni egy saját képregényt, melynek fõhõsei saját maguk. Ehhez kidolgoztak egy saját világot, tele szörnyekkel, horrorisztikus elemekkel. Az új stílusnak, és persze a KISS rajongótáborának köszönhetõen, a képregény sikere futótûzként terjedt, megjelent az azonos címû lemez, és végül napjainkban a PC-s játék.

Errõl a játékról végre elmondható, hogy nem csak a neve adja el, a hangulat és a történet nagyon jó, igaz, a pályák elég lineárisak, mint az FPS-ek általában, és a nehézségi szintet is jobb magasabbra állítani. Az engine szinte tökéletesnek mondható, 300-as Celeronnal, 64 Mega Rammal és 32 Megás Savage4-el még nem láttam olyat, hogy a kép ne szaggatott volna olyankor, amikor a képernyõ tele van ellenféllel, itt viszont semmi gondom nem volt. A motor egyébként a Lite Tech, amit a Third Law alaposan átgyúrt.

A történet: négy hõs, akikkel a négy õselem van (tûz, víz levegõ, föld), szembeszállnak a gonosszal. Az erõ különbözõ ruhadarabok formájában jelenik meg, amit utunk során lehet beszerezni. Ez lesz az elsõdleges célunk a játék elején. Induláskor ki kell választani a karaktert, akivel neki akarunk vágni a kalandnak, "Starbearer" a víz, "Beast King" a föld, "The Celestial" a levegõ és "The Demon" a tûz képviselõje. A karakterek teljesen eltérõek, erre rögtön induláskor rájöhetünk, ugyanis már a kezdõ helyszín is az õselem sajátosságaira van alakítva, plusz vannak fegyverek (amibõl összesen 12 van), amit csak az adott karakter tud felvenni. Az arzenált akár egy Elmegyógy És Intézet örökös lakója is tervezhette volna, megtalálhatunk itt mindent: sárkányfej lángszórót, kályhacsõ shotgunt.

Na és persze a mellékszereplõk sem hiányozhatnak. Segítõnk egy cigányasszony, aki minden pálya elõtt elmeséli a hozzá tartozó történetet. Ellenfeleink, belõlük 24 fajta van, elég jól néznek ki, rég volt olyan, hogy FPS-ben megállt volna bennem egy pillanatra az ütõ, amikor elém toppant egy “öngyilkosjelölt”. Az ellenségen is érzõdik, hogy tulajdonképpen egy képregényt játszunk, ilyen például a póklábbal ellátott bohóc, amit mikor elõször megláttam, nem tudtam, hogy elmosolyodjak, vagy megijedjek. Aztán inkább az utóbbi mellett döntöttem, tapasztalván tudását…

A Psycho Circus-t bátran merem ajánlani bárkinek, aki egy jó kis horror keltette izgalomra vágyik, KISS rajongóknak pedig már csak a zene miatt is kötelezõ darab!