Mikor az iskolában elõször kipróbáltam az Internetet, rögtön szembetalálkoztam a „chat” intézményével. A Tétova Teve Clubban töltöttem el délutánjaimat, és élveztem, hogy idegen emberekkel beszélgetek, megismehetem más városok, országok (a Geocities chat-ben) lakóit, szokásait. Nagyon tetszett, hogy barátokat, ismeretségeket lehet kötni virtuálisan, minden kötöttség nélkül. Nem láttam, akivel beszélek, Õ sem látott engem, nem is hallottuk egymást, egyszerûen csak beszélgettünk, arról, hogy miket csinálunk, hogyan élünk.
Néha már alig vártam, hogy lemehessek a suli könyvtárába, és chat-elhessek.
Aztán itthon is beköttettem a telefonvonalat, vettem gépet, és elõfizettem az Internetre, feltettem az ICQ-t, Odigo-t, és szörfözés közben beszélgethettem különféle emberekkel, egész este, mindenfélérõl. Képet nem küldtem egyiknek sem, és én sem kértem, mert egy barátsághoz bõven elég, hogy minden este beszélhetünk – így gondolkodtam, és ma is ugyanígy gondolom.
Hogy milyen embereket ismertem meg, kikkel hozott össze a sors (az Internet), a hónapok során így is elmondhattam- minden gondunkat, bajunkat megosztottuk egymással- és én mégsem hittem, hogy lehet ezekbõl a bensõséges beszélgetésekbõl szerelem. Persze, mint utóbb kiderült, embere válogatja, hogy mi kell a szerelemhez. Találtam egy újabb chatelési lehetõséget (itt nem formációra gondolok, hanem egy helyre, ami persze már minden nagyobb, komolyabb honlapon megtalálható), ahol egy családot alapítottak az ott csetelõk, és engem is bevettek, pár hét után. Van virtuális Mamám, orvosom, udvarlóm, testvérem, és minden, ami az ember pátriájában felbukkanhat - amit csak akarok, amire igényem van. Havonta ennek a családnak a tagjai,- akárhol is élnek – felkerekednek, és elindulnak, közösen buliznak egyet. Mindnyájan felelõsségteljes, családos, dolgozó, tanuló emberek. És persze egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Én még sohasem mentem el egyetlen bulira sem- ki tudja, miért, mert nem értem rá, vagy, mert nem volt hozzá kedvem. Mindenesetre, én szerettem volna velük találkozni, de nem tudtam kiverni a fejembõl a gondolatot, hogy EZUTÁN A TALÁLKOZÁS UTÁN VAJON MIBEN FOG MEGVÁLTOZNI A HELYZET? Mert a változás nem vitatható.
Az utóbbi idõben egyre többször fordul elõ a netes barátaimmal, hogy szerelembe esnek. Szerelmet éreznek egy-egy chat-társuk (chat- családtagjuk) iránt, akit még sosem láttak, viszont lélekben közel kerültek egymáshoz, nagyon is.
És az egyik lány, aki a családhoz tartozik, azt mondta, hogy miután kialakul ez az érzés, megindul a lavina, amely bizony nem kétséges, hogy betemet mindenkit: napközben SMS-ek, telefonbeszélgetések. Aztán egyszercsak ott áll, a megbeszélt találkahelyen, és várja szerelmét - akit még sosem láttál, viszont szereted Õt, azért, aki, és a hangját is szereted hallani. Megjön Õ.
És tudjátok, mit állított ez a lány? Hogy, ha egy kicsit is NEM unszimpatikus, és olyan belülrõl, mint a chat-en, akkor máris ott a baj. Mert, ezek az emberek legtöbbször családos emberek.
Persze, az roppantul szerencsés, ha az illetõ független és te is az vagy, de én most a saját kategóriákról beszélek, akiket feljebb említettem.

Kíváncsi vagyok, Ti mit is gondoltok errõl a dologról. Létezik-e a netszerelem, vagy csak a nagy csalódások, családi problémák, egyedüllét következménye?
Kétséget kizáróan, biztosan lehet olyan alkalom, hogy a várva várt illetõ nem olyan, amilyennek elképzelte, ahogyan a fejében elképzelte.
Miért teszi ki magát az ember ilyen dolgoknak, min múlik?
Lehet-e felülkerekedni, urallni ezt az érzést?
Kérlek benneteket, komolyan vegyétek ezt fontolóra, a fent említett dolgok ismeretében és viszonylatában!