Az Interneten egy csomó
érdekes dolog van, amit egy jelzővel illetnek: FREE (azaz ingyenes). Sokan azt
mondják, hogy ami ingyen van az Interneten, az vagy átverés, vagy reklámfogás,
vagy pedig mindkettő együtt. Nos én egyáltalán nem így látom a dolgot. Az egyértelmű,
hogy semmi sincs ingen, valami bevételforrás mindenképpen bele van csempészve
ezekbe a lehetőségekbe. Ám ezek a lehetőségek nem átverések. Mindig kapunk
valami szolgáltatást annak fejében, hogy engedjük a szolgáltatónak, hogy
mondjuk, elhelyezze hirdetéseit éppen elkészült honlapunk felső részébe.
Szeretnék minél több
ingyenes lehetőséget bemutatni, hogy részesülhess te is a Net előnyeiből!
FreeWeb
Bizonyára sokat hallottál már az ingyenes tárterületekről.
Minden ilyen szolgáltatásnak az a lényege, hogy ingyen biztosítson tárterületet
mindenkinek, és közben bevételforrásra tegyen szert.
Körülbelül két évvel ezelőtt kezdte meg működését az első
magyar freeweb szolgáltató, a Nexus (később még esik majd róla szó). Akkor ez
óriási szó volt, mert addig azon kevesek, akik honlapot készítettek a nagy
külföldi óriásnál, a GeoCities-nél. Ekkor ezerszám regisztráltatták. Világossá
vált, hogy egy új piac jött létre, ami telítetlen. Hamarosan megjelentek a
többiek is a láthatáron. Így alakult ki a mai helyzet.
Nézzünk hát körül, hogy ma
milyen szolgáltatók ajánlanak ingyen tárhelyet!
Extra:
Az egyik legnagyobb cég jelenleg. Sok egyéb más szolgáltatást is ajánl. Övéké a
legnagyobb Internetes hirdető újság is. Portálként üzemel a honlapjuk,
kedvünkre testre szabhatjuk.
Nexus: A
legelső ingyenes tárhely szolgáltató.
SWI: Egy
igen dinamikusan fejlődő szolgáltató, mely jelenleg azon kevesek közé tartozik,
amelyek felismerik a CGI scriptek futtatatásának fontosságát!
Most tekintsük meg egy
táblázatban, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak ezek a cégek nekünk ingyen!
NÉV
|
TÁRHELY
|
CGI
|
HIRDETÉS
|
Extra
|
25 Mb
|
Nincs
|
Külön ablak
|
Nexus
|
10 Mb
|
Nincs
|
Külön ablak
|
SWI
|
Korlátlan!
|
Van
|
Felső keret
|
Már volt szó arról, hogy a
szolgáltatók ingyen adják a tárterületet, de cserébe el kell tűrnünk a
hirdetéseiket. Ez nem olyan nagy kérés, ha bele gondolunk, hogy súlyos ezrekbe
kerülne egy tárhely bérlet valamely Internet szolgáltatónál! Az SWI megoldása
egy kicsit eltér a másik két szolgáltatóétól! Ez a cég a honlapunkat
automatikusan egy keretrendszerbe helyezi, majd fölé helyezi el a hirdetéseit.
Nos ez a megoldás zavaróbb, hiszen a munkánkba kontárkodnak bele, ám gondoljuk
csak végig, hogy cserébe mit ajánlanak: korlátlan tárhely, CGI scriptek
futtatása, ingyen fórum stb. Először én is idegenkedtem a gondolattól, de
később az előnyök meggyőztek engem is, csak úgy, mint több ezer laptulajdonost.
Még nem említettem az
ingyenes e-mail címet. Minden szolgáltató ad egy ingyen e-mail címet, ami két
féle lehet: igazi e-mail postafiók, vagy továbbító cím. Ez utóbbi annyit tesz
csupán, hogy már meglévő e-mail címünkre továbbítja a rá érkező leveleket!