Akárki akármit mond, szerintem a II. világháborús akciójátékokra igen is szükség van, hiába papolják azt sokan, hogy új témák felé kéne nyitni, a megszokott – és közkedvelt témákat vétek kihűlni hagyni.
Év elején volt pár vészmadár önjelölt kritikus, aki előre lekárogta a Brothers in Arms első fejezetét, mondván túl egysíkú a játékmenet, a környezet nem volt elég változatos és az ellenfeleink likvidálását egy bombabiztos taktikával játszi könnyedséggel lehetett véghezvinni...
Részben igazuk is van a kötekedőknek, ám elfeledkeztek egy apró, ám de jelentős aduászról, a játékbeli csapatmunkáról. Bizony, már a Medal of Honor – Pacific Assault is közelített a való életbeli teamwork-re, ám az igazi, szakaszvezetőként véghezvitt, többszálú taktikázás megvalósítására egészen a Gearbox Software produktumáig kellett böjtölnünk. Éppen ez a taktikus játékmenet váltott ki fancsali képet a CoD-hoz ragadt, egyszemélyes kommandózáshoz szokott gamerekből. A stuffot betöltő szerencsések első lépése minden bizonnyal az volt, hogy „durr bele” módon egyedül próbált meg szétcsapni a fritzek között, melynek egyenes ági folyománya a kudarcképernyő bámulása. Akik vették a fáradságot, és adtak még egy esélyt a játéknak, kis odafigyeléssel könnyedén elsajátíthatták az akár két osztag feletti irányítást és az ütőképes taktika bemagolását – és így nyerhették el a BIA – Road to Hill 30 nyújtotta nagybetűs játékélményt. A folytatás hízelgően hamar bekövetkezett, alig több mint fél évvel a bemutatkozó epizód után. A kínált lehetőségek nem is különböznek egy folytatástól elvárható íratlan szabályoktól: új történet, kibővített lehetőségek, a korábbi (szépszámú) hibák orvoslása.
